Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Papp Károly nap az iskolában.

2012.11.07
2012. november 6-án megemlékezéssel és egész napos rendezvénnyel ünnepeltük iskolánk névadójának, Dr. Papp Károlynak a születésnapját.
 
Irodalmi színpadunk előadásában névadónk szellemét megidézve ismerhettük meg mindannyiunk számára példaértékű hosszú életének, munkásságának kiemelkedő momentumait. Megismerhettük a híres geológust, a kiváló pedagógust és egyben szerény, gyökereit hűen őrző embert.
 
Az előadás után, meghívott vendégeinkkel együtt helyeztük el az iskolakertben álló Papp Károly szobornál virágainkat.
 
Ezt követően az alsósok néptáncolhattak, kézműves foglalkozáson vehettek részt, illetve forgószínpad szerűen kirakóból várost építhettek, titkosírást fejthettek. A felsősöknek pedig különböző helyszíneken, különböző feladatokat kellett elvégezniük, természetesen minden feladat kapcsolódott névadónkhoz: különböző kőzeteket kellett felismerniük, bizonyíthatták állóképességüket, Papp Károly munkásságával kapcsolatos totót kellett kitölteniük, kerestek kincset, verset írtak eszperente nyelven, dalt tanultak.
 
A délelőtt zárásaként a Diákönkormányzat delegáltjaival elsétáltunk Papp Károly házához és koszorút helyeztünk el a nemrég elkészült szobor előtt, majd ezt követően a temetőben is megemlékeztünk községünk híres szülöttéről.
 
Albumunkban megtekinthetőek a rendezvényen készült képek:
 

 

PAPP KÁROLY NAP

EREDMÉNYEK

I.

II.

8. o.

7. o.

III.

IV.

6. o.

5. o.