Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Iskolánkban is járt a Mikulás

2013.12.10

 Iskolánkban is járt a Mikulás

 

Hagyományainkhoz híven idén is meglátogatta iskolánk tanulóit a Mikulás.

 

A gyerekek napok óta készülődtek, hogy méltóképpen fogadhassák a messzi útról érkezett

Mikulás bácsit. Legfőképpen a kicsik izgalma volt nagy, rajzoltak, festettek, dalokat és verseket tanultak. Természetesen a nagyok is kivették a részüket az előkészületekből.

A várva várt napon átmentünk a Tornacsarnokba, ahol Udvari tanító bácsi vicces feladatokkal oldotta a várakozás izgalmát. A Mikulás gitáros segédjével énekeltek a gyerekek, amelynek köszönhetően végre megérkezett a nagyszakállú és a rossz gyerekek nagy bánatára a rémisztő krampusza.

Az 1. osztályosok szép műsorral a 3. osztályos pedig furulyabemutatóval kedveskedtek a Mikulásnak, amelyet az ajándékok átadása, majd közös éneklés és a tánc követett.

Mindenki jó gyerek volt, és az osztályok örömmel vehették át a megérdemelt ajándékokat.

 

Köszönjük szépen az 1. osztályosok felkészítését Lengyelné Kálló Mária és Dudásné Kun Éva tanító néniknek Pester Attiláné tanárnőnek a furulyabemutató betanítását és Udvari tanító bácsinak a közreműködést.

 

A Mikulás ünnepségen készült képeket – melyet albumunkban megtekinthetnek -  Kun-Halasi Katalin készítette, ezúton is köszönjük a segítségét!

Mikulás 2013