Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Magyar Költészet Napja - 2014. április 11.

2014.04.11

Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt

A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.

A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez.

1998-ban a költészet napját tizennégy költő úgy ünnepelte, hogy közösen írtak egy szonettkoszorút (a szonettkoszorú ugyanis 14 szonettből áll).

Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.

jozsef-attila.jpg